Miért is? Mert megfogott. Szavakkal nehéz visszaadni a hangulatát,
úgyhogy képes dokumentáció következik.
Apa persze azt mondja sznob, elitista törekvéseim vannak, mert ez amolyan
felkapott hely manapság (apának is tetszett, de lakni
valahol többtényezős történet. Ezt a kompromisszumot nem biztos, hogy
megkötném. Na!). A Zutikönyv azt mondja ez volt a 19. században Berlin
legszegényebb és legsűrűbben lakott negyede. Az idők változnak.
Pedig egyszerűségében rejlik a szépsége. A főúttól távolabb kis utcák
rejtőznek, hatalmas fákkal, parkokkal és Fahrradstrassé-kal (utca bringások számára), amiken a
megengedett sebesség autóval 10-30 km/óra között mozog. Minden sarkon játszótér
– ugye ez egy 4 és fél évessel nem elhanyagolható szempont, már csak azért sem,
hogy a szülők se unják meg a játszóterezést. A játszóterek és parkok körül
könyvesbolt, kávézó-fagyizó-kebabozó-pizzázó.
Aztán itt van az Onkel Philipp játékműhely. Zseniális
ötlet, kissé őrült emberrel, új és régi játékok garmadával a jelenből, a
múltból és talán a jövőből is. Philipp bá begyűjtötte a világ összes játékát egy
100 négyzetméteres boltba.
Nemcsak elad, hanem javít is, gyűjtőknek csere-bere
lehetőséget biztosít. Mondjuk a használt játékok nem túl olcsóak (legalább is a
Kiezkind-beli bolhapiachoz képest). Nyilván, ha itt dolgoznék, ez nem lenne
kérdés – mert ahhoz képest nagyon is jó árai vannak. Hja, a rothadó
kapitalizmus!
Itt van a Kiezkind, amiről már a bolhapiac kapcsán említést tettem.
(Az ötlet egyszerű, mint az ék! Egyébként meg egy „közterest” nem látni,
mondjuk kertészt se, és a parlagfű is égig ér a város közepén. Kíváncsi lennék
arra, hogy a puding, allergiás németek miért nem basszák 5 millióra a
kivirágzott és felmagozott parlagon heverő fűért „felelős” tulajdonosokat.
Megkérdeztem a helyieket, hogy a sok ápolatlan park vajon az
öko-biotudatossággal függ össze, vagy hogy. A válasz meglepő volt, nincs pénz
lenyírni, kihúzni, rendben tartani. Érti ezt valaki? Miközben dübörög a
gazdaság, a segélyek meg verik az otthoni diplomás béreket. Ha anya sznob, hadd
legyek demagóg). Mindig rácsodálkozom: kávézó, sütiző, szendvicsező. Gyerek és felnőtt méretű
asztalokkal. Beltéri homokozó a cudarabb időkre. Kipakolva a legkisebbeknek
való játékok mellett számtalan műanyag, lábbal hajtós autó, hintapáci, roller,
3 és kétkerekű egyaránt. Aranyos gyerekeket össze lehet ereszteni, a szülő
pedig elfogyasztja reggeli kávéját és megbeszéli mellette az élet és a pelenka
tartalmának fontos dolgait.
Tartanak havi rendszerességgel gyerek-kultúr napokat, meseolvasással.
A játszótereken kölcsönjáték-állomás működik: azaz nagy Ikeás dobozva
bédobálva a közösen használható játékok, aki akar, tehet hozzá a saját
meguntjaiból (Erre a dologra se kellene azt a kérdést
feltennem, hogy miért nem tud ez működni otthon? Most komolyan, hova a francba
viszi a parasztja minden egyes alkalommal a műanyag szarokat a Városligetből?
Nem lenne kényelmesebb, hogy semmit nem kell kivinni, mert ott van?
Ááááááááááááááá!).
Aztán itt van az impozáns Víztorony, ami 1847-ben épült és az ország első
vezetékes vízrendszerének tartalékait itt tárolták. A torony sötét oldala (ld.
Szauron birodalma), hogy alagsorában volt az első „korai koncentrációs tábor”,
ami inkább rögtönzött börtönként szolgált az 1930-as években a lázadó kommunisták,
egyéb rendszerellenes elemek és a zsidók számára. Ma lakóháznak tűnik, olyan,
mint egy elvarázsolt kastély
(A KZ-re vonatkozó táblát
ugyan nem találtuk meg, ellenben a játszón – hol máshol – egy zseniális,
manuális markológéppel lehet a gyerekeket elkápráztatni és megismertetni a
világ csodáival. Történt is ez, apa megmutat, markol, majd egy elhullajtott
köldökcsonk felszínre kerülésével át is mentük a majd minden játszón található
beépített trambulinhoz).
A Kulturbrauerei – azaz kultúr-sörfőzde, hatalmas épületkomplexum korábban
a Schultheiss sörgyárat szolgálta, ma szórakoztató és kulturcentrum.
Itt vannak a kedvenc parkjaim: Kollwitzplatz, Helmholzplatz, Humannplatz és néhány pillanatkép!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése