Szociális hálónk az utolsó hetekre szövevényessé vált. Vendégek,
találkozások.
Schönefeld másfél órára van tőlünk tömegközlekedéssel. Barátaink
Budapestről, a gépről hívnak, mire a reptérre érünk ők már leszálltak. Ennyire kicsi
a világ. Az utolsó héten egy 6 évessel bővültünk. A 4,5 éves boldogan említi,
hogy végre itt a barátja. És tényleg.
De együtt kulturálódni… Míg a játszótéren meglepően fedeztem fel, hogy
ülhetek és napozhatok, de amikor mondjuk az „Új Zsinagógába” szaladgálnak a
tóratartók között, ad némi feszült felhangot az elmélyülni vágyásnak.
De ne legyünk sem igazságtalanok, sem elégedetlenek. Ez a két gyerek
déltől este hétig rótta velünk Berlin utcáit, a nagyobb saját bringával,
többször úttesten (ugye ez nem Budapest) biztonsággal közlekedett.
A sétálgatás és a nagyobb gyermek városi biciklizéshez szoktatása mellett elsőként
az Új Zsinagógát vettük célba. És
csalódtunk. Az épület gyönyörű arany kupolája, a nép és vallásának misztikuma,
mindez Berlinben… ennek valamiféle megjelenését, megélhetőségét szerettük volna
látni.
Az épület nagyon megsérült, nem túl sok marad belőle és a 80-as évek
végén kezdték el restaurálni. Inkább központ, mint zsinagóga, hiszen a
vallásgyakorlás helye, maga a templom ma már nem létezik. Fel lehet menni a
kupolába egy állandó és egy időszakos kiállításra – mindegyikre külön, adott
összegért. Fényképezni meg nem lehet.
De az egész mégsem tudta megmutatni milyen lehetett az élet a háború
előtt, közben, utána Kelet Berlinben.
Szerencsére a délután kárpótolt mindenért. A Reichstag kupolájába viszont felmentünk. Apát összeszedjük a bejárat előtt, hogy munkában megfáradt elméjét szórakoztassuk.
Két útja van a kupolába bejutásnak. Mert ha az egyszerű halandó odamegy,
sorban állhat és előjegyezteti magát – nyilván aznapra sok esélye nincsen. Vagy
az alábbi linken tájékozódik és jelentkezik.
Mi online jelentkeztünk és az adott időpont lefoglalásáról e-mailben kaptunk visszajelzést és megkérnek, hogy 15 perccel előtte légy ott. Mert ingyen
és szabadon be lehet menni, de nagyon komoly biztonsági procedúrán kell átmenni
és bizonyos időközönként és bizonyos mennyiségű embert engednek be.
Zsilipelnek, átvilágítanak, liftbe zsúfolnak (Engem például egy marcona katonanő igen szigorúan átmatatott. Lili meg nagy szemeket meresztett) .
A wc-re egyenként mehetnek be a
vizelni vágyók, a WC-s néni szólít: näschste Dame…
Apa szerez egy audigájdot (kizárja a két csipogó jószágot)! Hát
igen, azt gondoltam, hogy majd ennek segítségével elmondhatom
azokat az infókat, amikre oly kíváncsi a nép. Hát egyáltalán
nem volt az. Így aztán maradtam a tudás egyedüli birtokosa ;).
Azért egy mínuszpont, hogy a cuccokat nem lehet leadni/elzárni,
mint egyéb helyeken, így a telepakolt bringástáskát cipelni
kellett egész idő alatt.(Mekkora gondok, mi?))
Felérkezik az ember gyermeke a Reichstag tetejére – onnan lehet
felsétálni az üvegkupolába. A tömeg eloszlik, a zsúfoltság okozta kellemetlen
élmény helyét átveszi a puszta csodálat. Az ég kék, a nap beragyogja az
üvegkupolát és Berlin lenyűgöző panorámájára tárul elénk.
Ott
már senki nem vizsgál, motoz, nevel. Halványan átsejlik az
ülésterem, ahol a képviselők dolgoznak. Mondom hangosan, hogy
mindenki értse: dolgoznak (a demokrácián). Egészen hosszú időt
töltünk gyönyörködéssel. A tetején széles kör alakú
ülő-fekvő alkalmatosság. Lefekszel, feletted az ég...és
itt olyan technikai részletekkel nyomták tele az ember fejét,
melyekre csak a mérnöki zsenialitás a megfelelő kifejezés.
Még egy szolid sétára telik és egy 12-es pakk Dunkin Donuts a jutalmunk. Mire hazaérünk
hullák vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése