A Tränenpalast a Friedrichstrassen található S-Bahn megállónál megtekinthető múzeum. Emléke ez a hidegháborúnak, a Falnak, a megosztott Berlinnek, a megosztott Európának. Már csak emléke, szerencsére. 1962-ben emelték és 1990-ig határátkelőként szolgált. Rengeteg emlék, fájdalom és érzelem – találkozások, elválások, menekülések színhelye. Becenevét (gúnynevét) is innen kapta, mert palotának egyáltalán nem mondható kinézete van. Az épület kivitelezését tekintve a szocreál gyöngyszemei közé tartozik. Lehet azt mondani, hogy nem szép! 1989. novemberében nyitották meg, mint „szabadabb” határátkelőt.
A Fal még állt, megközelíthető volt, érinthető volt kalapáccsal, kézzel
egyaránt. Talán 1990 februárja volt. Az biztos, hogy hideg volt. Fiatalok
voltunk és a történelem szele kifújt minket Kelet-Berlinig. Szuttyadt vonat
(MITROPA étkező – és hálókocsi). Emlékszem valaki azt mondta, le ne húzzuk az ablakot, mert nem tudjuk majd visszazárni. (és majdnem így történt). Végeláthatatlannak tűnő vonatozás:
„Olyan a bőröd,
Mint Bad Schandaunál
A vámőr szemében
Tükröződő hajnali
Álmos vízfelszín
Olyan a szemed,
mint egy kispárna”
Idéztük a határt átlépve.
Nagy nehezen megérkezés, valami
kertes házban szobabérlés és csatangolás a hidegben.
Keletnémet Márkával dagadó zsebeinkkel vágtunk neki Nyugat Berlinnek (Emlékeim szerint 1:7 volt a váltás, de kövezzetek meg, ha nem). A
Friedrichstrassen léptük át a határt. Más világ, pénzünk alig ér valamit –
gyorsan el is költöttük: egy kis ráksaláta, pet palackos Coca-Cola, csokika,
pisztácia, meg gondolom még néhány nagyon hasznos dolog.
Volt valami megrázó ennyi idő elteltével találkozni a történelem ilyen
mértékű változásával. Végighallani azokat az archív felvételeket, amiben
Gorbacsov, Thatcher, Kohl az öregebb Bush fejezi ki támogatását és egyben
aggodalmát a német újraegyesítés kapcsán.
Apával egyszerre támad az a különös érzésünk, hogy otthon, mintha
visszafelé forogna az idő kereke (egy pillanatra azt éreztem, mintha otthon lennék, és 2013-at írnának, és nem értené a zegyik-magyar, hogy mitől fél a másik-magyar, de az harcolni akar, és védeni magát...)
A múzeum pontosan dokumentálja úgy az érzelmi, mint a Stasi felügyelte
történelem momentumait.
Egyébként ingyenes, udvariasan megkérnek, hogy helyezzük el a széfbe a táskáinkat. Ebbe letétnek bele kell tenni 1 vagy 2 Jurós érmét. (azt hittük, hogy a magyar 100-as is megteszi, ahogy a bevásárlókocsikba is) De nem. Lili nagy örömmel behelyezi kiváló pénzérménket. Sutty b..meg beragadt! Na a "hülyemagyarok" lenyomatot hagynak. Bedobtuk a 2 Juróst, megnéztük a kiállítást és szóltunk az őröknek, hogy gixer van. Aszondta „Kein Problem”, spanyolnak nézett bennünket, és az érmét kihalászta, megköszönte (a hülye, a magyar azért a spanyolhoz kozel sem áll közel, legalább nem égtünk)…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése