Szürreáliában jártunk

A kelet emlékei felejthetetlenek – és úgy látom inkább üzletet csinálnak belőle, mintsem "a múltat végképp eltörölni". (pl. bérelhetsz trabit városnézéshez, minden sarkon vehetsz faldarabot képeslapba zárva holmi 4 ojróért, egy döner áráért)

Internetes tallózásaim közepette ráakadtam a Spreepark nevű csodára, aminek a létezése legalább annyira misztikus, mint a története. Az alábbi honlap sok mindent elmesél, különösen a fotók izgalmasak.

http://www.berliner-spreepark.de/

Volt egyszer, hol nem volt, a berlini falon innen s túl, volt egyszer egy Kulturpark. Indult ez vidámparknak, fejlesztették, terjeszkedtek, majd az egyesülés után környezetvédelmi okokra hivatkozva csökkentették a területét. A tulajdonos nem adta fel, különleges masinákat szerzett be, emelte a belépők árait, adósságokba keveredett. S a rossz nyelvek szerint ez vitte rá, hogy a perui drogkartellek egyikével kapcsolatba kerüljön. A szebb napokat látott park 1991-ben lehúzta a rolót, a tulajdonos néhány izgalmas ringlispíllel és egyéb vidámparki ketyerével – meg valamelyikben 181 kg kokainnal nekivágott, hogy Peruban új életet kezdjen. Fia 20 évet kapott, ő maga Németországban kevesebbet ült (mintegy 7 évet).

 

A park pedig enyészetnek indult. Eldőlt hungarocell mamutok, restaurált dínók – egy eredeti kis-vonat, néhány hullámvasút és hajó alkatrész, rozsdás sínek. Mintha valami időkapun lépett volna át az ember észrevétlenül.

A nagy része kívülről, belülről el van kerítve, hétvégente vezetett túrák keretében lehet belépni a „szellemparkba”. A régi kis-vonat nyomvonalát megőrizték és egy 15 perces zötykölődés során bepillantást nyerhetünk a letűnt idők lenyomataiba (ez a program pont 15 perccel volt hosszabb a kelleténél, ahogy az ember elképzeli  a szafarit, épp csak állatok nincsenek sehol. Na így voltam ezzel magam is, zötyögsz, jön a gázolaj szaga a pofádba, és nincs mit nézni, értitek? előttünk egy osszi anyuka az emlékeire támaszkodva elmesélte, hogy itt bizony damals für 1,50 mark - ebből a fajtából - olyan achterbahn gewesen, hogy beszarsz, de nehezen tudtam elképzelni, mivel nem volt ott semmi, egy-két síntől eltekintve...

A természet persze mind eközben visszahódította, ami az övé. A gaz, a bokrok, a fák sűrűn benőtték a területet. A kisvonatból csak benyomás-töredékek szerezhetők. Csipkerózsika világa, csak a királyfi nem jön már soha többé.

Szóval Szürreália tőlünk 12 km-re található a Treptow parkban, ami egy csodaszépen gondozott, hatalmas park, Spree parti kikötővel, gusztusos vendéglátóipari objektumokkal, sok-sok sétáló emberrel, a bokrok között nyuszikával (ennyi vén kommancs arcot rég nem láttam egy helyen, de hát valójában mélyen behatoltunk az ellenség vonalai mögé, és ezután jött még a fekete leves).

Bringára fel, nap süt (délutánra 60% eséllyel jósoltak esőt, ez be is jött).

 

A park árnyas fái alatt és erdei ösvényein haladva jutunk a bejárathoz. Volt valami borzongató érzésem, amit nem is tudok minek tulajdonítani. A bejáratnál elhagyott beléptető bódé, szemben egy felborított mamut (amit időközben talpra segítettek), maradék dínók, egy kibelezett King-Kong, egy körhinta és egy sör-bratwurst objektum. (A sör kiválóságát a wurst koronázta meg: Krakauer-t ettünk, ami töltött Bratwurst ilyen-olyan töltettel, mi chiliset és sajtosat ettünk. Na ez rendben volt teljesen). Ja meg ingyenes ugrálóvár. 

 

Egy kedves hetvenes bácsika javasolta, ültessük föl Lilit az istentuggyamilyenszaurusz hátára… de ez csak a kommunikáció kezdete volt, mikor apa beért minket rákezdte (miután feltette tájékozódó kérdését, hogy nyugat-berliniek vagyunk-e), hogy bezzeg annak idején milyen volt a park. Mikor felfedtük származásunk megkönnyebbült és jó öreg komcsi módjára nekiállt szidni a rendszert: „ezek még a Tv-tornyunkat is tönkre akarták tenni… . Miután Lili nekirugaszkodott az ugrálásnak, apa egyedül marad a múlt feltárásában az öreggel. Néha kétségbeesetten tekintettem feléjük és gondoltam: apát mára elvesztettük (Hihetetlen nagy élmény volt az öreg, akibe beszorult az elmúlt kitudja hány, de legalább 24 év frusztráltsága, ami a DDR elvesztésével járt. Valahogy így képzelem a rendszer híveit, számukra jelentett a rendszer valamit, a rendszer volt az itiner, ami alapján lehetett élni. És most meg mi van? Jönnek EZEK és lerombolnak MINDENT, minden értéket, és jönnek a külföldiek, mit külföldiek, feketék és itt vannak, itt akarnak élni, mi pedig?
Biztos a sorsközösség indította meg nyelvét, ami erős berlini dialektusának köszönhetően mintegy 68%-os lefedettséggel bírt némettudásom térképén. Csippantotta, hogy magyarok vagyunk, 2 mondatot össze is rakott magyarul és persze beszélt a levelezőpartnereiről, és a csomagokról, amiket kölcsönösen küldözgettek egymásnak, a balatoni nyaralásokról, a hadgyakorlatokról és csak nem hagyta abba, bár már mentem volna, és persze tudom én, értem én, csak pont leszarom, hogy mennyire fáj euróban kapni a nyugdíjat ;)).

 Mindent, amit lehet megnézünk tüzetesen és kacérkodni kezdünk a vezetett túrán való részvétellel, de 30 Juró/kopf kissé borsosnak tűnik érte. Maradunk a kisvasútnál és a sör-virsli fogyasztásnál.
(El tudjátok képzelni: pár lepukkant játékon túl gyakorlatilag semmi sincs, mindent benőtt a gaz, viszont családok jönnek és csak esznek és isznak órákon át. Csak az emlékek, a MI korosztályunk töltötte ott pont a szombatját. Ki érti ezt?)