Pontosabban csütörtök
délutántól vasárnapig napig tartó munkaszünet. Na ilyen otthon nincs is soha, annyira
különböző munkarendben dolgozunk.
Kompromisszumos megoldás a gyerek
és szülő igényeinek kielégítésére: délelőtt játszó-felfedezés, ebéd, majd
pihenés (apa alszik, gyerek véletlenül sem), délután városnézés bringával.
A nagyjából 19
ezer négyzetméter területen elhelyezkedő, különböző magasságú beton oszlopokból
álló Holocaust emlékművet választottuk kiindulásként. Mint minden Holocausttal kapcsolatos megemlékezés ez is szült némi vitát, mert mért csak a zsidó áldozatokról emlékezik meg, mért ilyen monumentális...
Az építész Peter Eisenmann
valahogy így nyilatkozott művéről:
„A Holokauszt bármely
megjelenítése eltörpülne a valósághoz képest, mindaz giccs, szentimentális és
üres lenne. A világűr nem egy temető. Én nem használtam neveket, dátumokat vagy
ábrázolásokat. A terv magának a jelentésnek a hiánya. Ennyi és kész.”
...és tényleg. Támpont az ismereted, a tudásod, a Holocausttal kapcsolatos érzelmeid, nem kapsz itinert az értelmezéshez. Mert nem is kell.
Valóban monumentális.
A betonoszlopok alatt található egy dokumentációs központ, ez biztosan képbe helyezi a látogatót...
Lilinek nagyon tetszett a
betondzsungel, kérdezte (mert bújócskázni is lehet benne), hogy miért építették ide. Hááát... a válasszal kicsit bajban voltunk, de olyan sok helyen futunk bele a II. Világháború, a Fal történetének, és még ki tudja mennyi mindennek az emlékeibe, hogy muszáj valami gyerek-kompatibilis történelmi leckét kidolgozni.
Egyébként is nagyon fogékony az
őt körülvevő világ iránt. Képes megörülni egy szép épületnek, egy képnek, egy
parknak. A Fal Emlékparkot és kiállítást is simán végig lehetett vele járni.
Nyilván a felnőtt elmélyült
szemlélődés és „mindenfeliratelolvasása” lehetetlen küldetés mellette…
Majd Kelet-Berlin nyomába
indultunk a Checkpoint Charlie felé „You are leaving the American sector”
hirdeti a tábla – Hát ja, visszamehetnénk?????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése