Itthon, nyugodt ébredés. Napsütés
hét ágra. Rádöbbentem, hogy 5 percre vagyunk a Faltól, illetve az
emlékmű-parktól. Borzongató érzés volt végigsétálni a FAL helyén. Hol vasrudak merednek
a helyén szigorú sorokban, hol a megmaradt fal részletei láthatók. Mellette a
földbe vésett, illetve rozsdás emlékmű-táblán az áldozatok nevei, akiknek nem
sikerült átjutni. Eszement idők memorandumai. S a történelemnek ez a része
valahol minket is közelről érintett, érint.
1989-ben jártam itt először – még
útlevéllel lehetett közlekedni a 2 Berlin között, de a falat már apró
kalapácsokkal is lehetett bontani – egy betondarab a zsebbe, valahol megvan otthon.
Ma 24 év múltán sétálok itt és
megérint. A lebontott templom helye, a fal útjában álló lakóház helye, a múzeum
fotói és a megmaradt terület, ami széltében őrzi a megközelíthetetlen
szögesdróttal, dupla fallal védett, világokat elválasztó területet.
Lili futóbringázik. A Fal mentén, a lerombolt templom körvonalában. Felmegyünk a Dokumentációs Központ kilátójába, vele szemben tekinthető meg a fal teljes szélességében.
Ide még többször vissza kell jönni, valamiért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése